Színeink és hatásaik

Vannak színek, melyeket kedvelünk és vannak, melyeket kevésbé. Általában más színek jellemzőek gyermekkorunkra, és mások felnőttkorunkra, hiszen a különböző életszakaszok különböző érzelmi folyamatokat is jelentenek. Van olyan is, hogy ruhatárunk egy-egy darabjában valamiért nem érezzük jól magunkat, ám néhány nap elteltével már szívesen felvesszük azt. Nem véletlen, hiszen a színek befolyásolják hangulatunkat, erősítik, vagy gyengítik bizonyos tulajdonságainkat, hatással vannak szervezetünk működésére.

color palette

Piros:A tűz színe.

A színskála legmelegebb színéhez az emberi kapcsolatok forró és heves érzései kapcsolódnak, mint a bátorság, szenvedély és szexualitás.

Élettani hatása igen intenzív: növeli az izomtónust, az adrenalin-kiválasztást és a májműködést. Elmélyíti és növeli a légzésszámot, emelheti a vérnyomást, ezért olyan helyiségben használjuk, ahol nem a pihenés, hanem épp ellenkezőleg, az aktivitás a fontos. Nagyon élénk, figyelemfelkeltő szín, mely akár fejfájást is okozhat.Falra festve szűkíti a teret.

A hozzá tartozó csakra a gyökér-csakra, mely a stabilitást és családot jelképezi.

Narancssárga: A  nap színe.

Meleg, feltűnő szín,a nagylelkűség kifejezőeszköze. Elűzi a depressziót, jókedvre derít, mozgásra ösztönöz.

Növeli az agyban az oxigén mennyiségét, élénkít, ezért kiváló szín dolgozószobákba, vagy a munkánk során használt kiegészítőinknek. Erősíti a tüdőt, a hasnyámirigyet, a lépet és serkenti a szívműködést. Jó hatással van az emésztésre, étvágygerjesztő, megnyugtathat vagy akár nyugtalaníthat is, ezért nagyobb falfelületen használva halványabb árnyalatot válasszunk.

A hozzá tartozó csakra a szex-csakra, mely a szaporodást és tudást jelképezi.

Sárga: A napsütés színe.

Meleg szín, ez áll legközelebb a napfényhez, ezáltal melegséget és lelkesedést sugároz. Az apák és tanítók szimbóluma.

Akár csak a narancssárga, kiváló a dolgozószobákba, hiszen élénkít, serkenti az agyműködést, erőt ad, felfrissít és fokozza az alkotókészséget. Normalizálja az alacsony vérnyomást, pozitívan befolyásolja a légzőszervek és a méregtelenítő szervek működését, serkenti az egész idegrendszert és emésztőrendszert. Elűzi a depressziót és önbizalmat ad.

A sárga falak tágítják a teret. A túl sok sárga zavaró, nyugtalanná teheti az embert, ezért nem ajánlott ezzel a színnel kifesteni a babaszobát.

A hozzá tartozó csakra a napfonat-csakra, mely az emberi kapcsolatokat és meg nem emésztett problémákat  jelképezi.

red, orange, yellow

Zöld: A természet színe.

A nyugalom, gyógyítás és megújulás színe, barátságosságot tükröz. A szivárvány középső színe, egyensúlyba és harmóniába hozza az embert. Reményt ad, jószívűvé és önzetlenné tesz, közelebb visz minket a természethez. Aki szereti ezt a színt, az határozott és nagylelkű.

Pihenteti a szemet, csökkenti a vérnyomást, nyugtató hatásssal van az idegrendszere, hatékony kimerültség esetén, mérsékeli a migrénes fejfájást.

A világosabb árnyalati tágítja, a sötétebb szűkíti a teret. Hálószobában a legmegfelelőbb.

A hozzá tartozó csakra a szív-csakra, mely a szeretetet  jelképezi.

green colors

Türkiz: a modern kor színe.

A kapcsolattartás és tömegkommunkikáció szimbóluma. Akik ezt a színt kedvelik, azokra nyitottság és érzékenység jellemző, őszinték, nagy képzelőerővel megáldott intuitív személyiségek. Az őszinte emberek színe, akik aszerint beszélnek, amit gondolnak, nem pedig aszerint, amit elvárnak tőlük.

Segít megszabadulni a lelki terhektől és feloldja  a keserűséget.

Kék: Az ég és a tenger színe.

A tisztaság, intelligencia, bölcsesség, mélység, becsület és igazság szimbóluma.

A béke és nyugalom érzését sugározza, ezért kiváló olyan térben, ahol pihenni vagy relaxálni szoktunk. A hit szimbóluma, mely magába foglalja a reményt,  bizalmat, becsületet, hűséget és tisztaságot. Az angolban a szomorúság szinonimájaként is használják, a sok kék ugyanis zárkózottá és depresszióssá tehet minket. A világoskék hűsítő hatású és csökkenti a magasvérnyomást, míg a sötétkék altató és fájdalomcsillapító hatású, idegrendszeri zavarokban lehet a segítségünkre.

Optikailag kiváló tértágító. Megnyugtatja a szívdobogást és koncentrálásra késztet, ezért hiperaktív gyermekek szobájába kimondottan ajánlott.

A hozzá tartozó csakra a torok-csakra, mely a kommunikációt jelképezi.

turquoise, blue color

Lila: A spiritualitás színe.

Bár a színspektrum legrövidebb színe, mégis ennek van a legnagyobb energiája. Lelki, spirituális nyitottságra ösztönöz.  A tudás, lemondottság, megvilágosodás és misztika színe. A lila a tiszta és hűvös kék, valamint az örökké mozgásban lévő piros keveréke, ezáltal harmóniába hozza a jobb és a bal agyféltekét, egyensúlyt teremt énünk női és férfi oldala, az ég és a föld, az értelem és az érzelem között.  Lépvédő és nyirokkeringést serkentő hatása van, megnyugtat, elűzi az álmatlanságot és kedvezően hat az idegrendszerre.

Divatos szín, melyet ha ezüsttel kombinálunk, akkor extravagáns hatást érhetünk el.

A hozzá tartozó csakra a korona-csakra, mely a spiritualitást jelképezi.

Rózsaszín:A nőiesség színe.

A rózsaszín a nőiességhez és anyasághoz kapcsolódó tulajdonságokat jelképezi, mint a gondoskodás,feltétel nélküli szeretet, együttérzés, önmagunkkal való törődés. Harmóniát teremt a szeretet nyújtása és elfogadása között. Lágyságot és romantikát tükröz. Csökkenti az agresszivitást, megnyugtat, önbizalmat ad és szeretetet sugároz.

Gyerekszobák kedvelt színe.

pink, purple color

Barna: A föld színe.

Az anyaság, gondoskodás, termékenység, szorgalom és hagyományok szimbóluma. Az állandóság és hovatartozás színe. Az anyagi létezés kifejezője. Harmóniába hozza egészségünket és testi szükségleteinket. A barna szín érzelmi biztonságot nyújt, nyugalmat sugároz és testi kényelmet ad, békét hoz otthonunkba. A ferencesek csuhája is ilyen színű, mert a barna lemondottságot, megbízhatóságot és hallgatagságot is jelent.

Sötét tónusa miatt komorrá teheti otthonunkat, ezért vidám, élénk színeket tegyünk mellé.

brown colors

Fekete: Az éjszaka színe.

A fekete valójában nem szín, hiszen a színek teljes hiányából jön létre. Csökkenti fájdalmainkat, növeli állóképességünket és kitartásra ösztönöz. Talán ezért is lett a gyász és depresszió színe, hiszen ekkor van a legjobban szükségünk az imént felsorolt élettani hatásokra. A feketét kedvelő ember fegyelmezett és független,erőt és méltóságot sugárzó.

Kiválóan kiemeli a színeket. Fehérrel együtt nagyon elegáns, de rideg és tárgyilagos is tud lenni.

Szürke: A hamu színe.

A szürke semlegességet jelent. Mind optikailag, mind pszichikailag passzív szín.

black, grey color

Ha az erőteljes színek nagyon intenzívek számunkra, akkor sem kell kizárni őket az életünkből. Használjuk egy-egy szín különböző árnyalatát, pasztel változatát. A meleg (piros, narancs, sárga) és hideg színek segítségével (kék, zöld, lila) nem csak hangulatunkat, hanem  a hőérzetünket is befolyásulhatjuk, akár 2-3 fokkal is. A színek önmagukban is hatást gyakorolnak ránk, de egymás mellé helyezve őket, kombinációjuk kölcsönhatásában érik el végleges hatásukat.

 

Tagged , ,
0
    0
    Kosár
    Üres a kosárBolt