5 tipp, hogy hogyan csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat

A természetnek időre van szüksége ahhoz, hogy regenerálódjon, megújuljon és megtisztuljon. Ha az emberiség a rá kiszabott 1,7 hektáros öko-lábnyomon belül marad, akkor ezek a folyamatok biztosítani tudják nekünk az élethez szükséges feltételeket. Azonban ha túllépjük, a holnap éléskamrájában turkálva gyermekeinktől veszünk el mindent, nem hagyva rájuk mást, mint a szemétben és olajban haldokló földet. A Perzsa-öbölbeli Katarban 12,6 hektár, az USA-ban 7,99 hektár, Ausztriában 5,44 hektár az egy főre jutó öko-lábnyom nagysága. Vannak, akik azt gondolják, ha szűkebbre veszik lépteiket, akkor az életszínvonaluk csökeni fog. Azonban ez így nem igaz. Íme 5 igazán hasznos tipp, hogy hogyan élhetünk boldogan kisebb lábon.

footprint

Minden emberi tevékenység hatással van a környezetre, hiszen földterületre és édesvízre van szüksége, szemetet termel és káros anyagokat bocsájt ki. Az ökológiai lábnyom ennek a hatásnak a mértékegysége, mely a 6 fő részből tevődik össze. Ha ezeket ismerjük és megértjük a közte és az egy ember életvitele közti kapcsolatokat, akkor könnyedén válhatunk környezettudatossá.

  • Szén lábnyom: A foszilis energiák elégetéséből és a kémiai folyamatokból keletkező CO2 elnyeléséhez szükséges erdőterület nagysága.
  • Legelő lábnyom: Azon állatok tartásához szükséges terület nagysága, melyeket húsukért, tejükért, irhájukért és gyapjújukért tartanak.
  • Erdő lábnyom: A tűzifa, bútor alapanyag és papír alapanyag előállításához szükséges terület nagysága.
  • Halászati lábnyom: Tengeri és édesvízi fajok halászata által igénybevett terület.
  • Szántó lábnyom: Az a területi igény, melyen emberi fogyasztásra, állatok takarmányozására és bioüzemanyag előállítására termesztenek növényeket.
  • Beépített területek: Az otthonok, utak, ipari telepek, azaz az infrastruktúra által használt földterület nagysága.

Szabadnapot az autónak!

Amikor csak tehetjük, hagyjuk otthon az autónkat. Sétáljunk el a boltig, vagy üljünk biciklire. Jót tesz a lábainknak, átmozgatjuk a munkánk során megfeszült testünket és frissíti az agytevékenységet. Ha messzebbre kell utaznunk, akkor használjuk a tömegközlekedést, vagy barátainkkal, munkatársainkkal szervezzünk telekocsit a közös cél eléréshez. Egy 5 km-es út során autóval 10-szer több káros anyagot bocsájtunk a levegőbe, mint busszal, és 25-ször többet, mint ha vonattal utaztunk volna.

 

Természetes és környezetbarát termékek.

A háztartásunkban fellelhető vegyszereknek a hátulján a kis ikonok jól jelzik, hogy azok mennyire ártalmasak környezetünkre és ránk is. A eco tisztítószerek megoldást kínálnak, de semmi sem pénztárca- és környezetbarátabb, mint a szódabikarbóna, az ecet, a mosószóda és a só. Az ecet szagtalanít, fertőtlenít és feloldja a vízkövet, szódabikarbónával még intenzívebb a hatás. Öblítőként használva az ecet színmegtartó, ha megfelelő mennyiséget használunk a mosáshoz, akkor a ruhák nem veszik át a szagát. Ha biztosra szeretnénk menni, akkor egy pár csepp illóolajat adhatunk hozzá. A mosószóda elegendő hatóerővel rendelkezik a hétköznapi használatban koszos lett színes és fehér ruhákhoz egyaránt. A só fehérít és segít eltüntetni a foltokat.

Szerencsére egyre több cég igyekszik lábnyomát csökkenteni. Már nem csak a takarítószerek terén van lehetőségünk környezetbarát terméket vásárolni, hanem szinte mindent. Van hibrid és elektromos autó, ember és környezetbarát falfesték, újrahasznosított alapanyagból kiegészítők, bútorok és persze újrahasaznosított textilből készült caraWonga termékek.

 

Nejlon és papírzacskó helyett.

Egy nejlon szatyor lebomlási ideje 200 és 1000 év között van. Ez a rettentően magas szám önmagáért beszél. A papírszatyrok átlag 1 hónap alatt bomlanak le, azonban az előállítási folyamat során vegyszereket és faanyagot használnak. Természetesen egy textil szatyrot is elő kell állítani, azonban míg a papírszatyrot miután hazavittük a szemétbe hajítjuk, és újabb vásárlásnál egy újat veszünk, addig a textiltáskánk hosszú évekig velünk marad.  Ha már van otthon nejlonzacskó, akkor azt használjuk szemetesnek, vagy vigyük el magunkkal bevásárlásaink során, így hasznosítva azokat újra a háztartáson belül.

 

Termeljünk kevesebb szemetet!

Ezt kicsomagolom, ezt megettem, ez már nem aktuális, erre már nincs szükségem, ez lejárt, ez kifogyott… és máris tele van a szemetesünk. Egy kicsit figyelmesebb és tudatosabb vásárlás azonban sokat könnyíthet szemetesünk tartalmán. Az előre csomagolt élelmiszerek és konzervek helyett válasszunk friss alapanyagokat. Ne fogadjunk és ne kérjünk szórólapot. Annyit és akkorát vegyünk, amennyi valóban el is fogy. A kidobott élelmiszerek több mint 40%-a a háztartásokból kerül a szemétbe. Írjunk bevásárló listát, így csak azt vesszük meg, amire valóban szükségünk is van. Figyeljünk oda az élelmiszerek lejárati dátumára is, hogy ne romoljanak meg, mielőtt még felhasználásra kerülnének.

Ha valami elromlik, vagy eltörik, először próbáljuk megjavítani. Ne rohanjunk rögtön egy újért a boltba. Azokat a bútorokat, ruhákat és játékokat, melyeket már nem használunk, adjuk el, vagy adományozzuk oda. Így nem csak kevesebb szemetet termelünk, hanem még embertársainknak is segíthetünk.

 

Hús és húskészítmények fogyasztásának csökkentése.

Csatlakozz a húsmentes hétfő mozgalmához! Próbálj ki új ízeket, kóstold meg a húsmentes finomságokat. Tányérod nem csak erőszakmentes lesz, hanem szénlábnyomod is csökkenni fog. Másfél hektár szántóföld szükséges 1 húsfogyasztó tápanyagszükségleteinek előállításához, míg ekkora területen 6 laktovegetáriánus élne meg. És akkor még nem is beszéltünk a vegánokról, akik még tejet és tejterméket sem fogyasztanak.

Egyetlen hamburger annyi üvegházgázért felelős, mintha 200 km-t autóznánk. A húsukért tartott állatok nagy földterületeket igényelnek. A vörös hús a előállítása károsítja az élelmiszerek közül legjobban  a környezetet, mert a kérődzők nem elhanyagolható metánkibocsátásával is számolnunk kell.

Ha nagy a fehérje igényünk, akkor a sok hús és tejtermék fogyasztás helyett válasszuk inkább a hüvelyeseket, tápértékben nem maradnak alul. 1 csésze darált marhahús 230 kcal, míg ugyanennyi bab 240 kcal.

„A világ erőforrásai elegendőek, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de arra már nem, hogy kielégítsék mindenki mohóságát!” (Mahatma Gandhi)

Nézd meg, hogy neked mekkora a lábnyomod: http://www.labnyom.wwf.hu/hu/index

Tagged , , , ,